2018. április 04. 17:08 - DanidePeto

Dávid átváltozása -> 1 hónap -10 kiló

A blog indulása után nem sokkal megkeresett egy jó barátom, hogy hogyan tudna nyárra formába lendülni. A változást ez a kép azt hiszem, megfelelően szemlélteti:
dave.jpg

Tudjátok, hogy mi a zseniális az egészben? Hogy nem varázslat volt ez az egy hónap. Nem valami eddig sosem ismert csodaszernek köszönhető. Illetve de, mert manapság már egyre kevesebb emberben van meg. Ez a csodaszer pedig az alázat és a kitartás.

Alázat velem szemben, hogy mindig véghezvitte azt, amit mondtam és úgy, ahogyan mondtam, illetve leírtam.

Kitartás az egy hónap alatt és azt követően is, hogy átlendüljön a holtponton és végre az életmódváltás teljesüljön. Amióta befejezte a programot egyébként fogyott még 1,5 kilót.

És ez az utolsó mondat volt, amivel bebizonyosodott, hogy sikeres volt a program. Nem edzünk együtt, nem terelgetem az étrendje útján a program végeztével olyan intenzíven, mint az alatt, mégis megtanulta, hogy hogyan használja.

Dáviddal egyébként a GymFit+Lifestyle programot vittük végig, ami a konditermi edzést és a személyre szabott étrendet jelenteni. Nem volt túlságosan nehéz dolgom, mert hála istennek egy teljes mértékben egészséges emberről beszélünk, akinek nem volt ételérzékenysége sem.

Sajnos ez manapság a furcsa, nem az, ha valakinek valamilyen érzékenysége vagy intoleranciája van. Az elmúlt két jelentkezési időszakban az újdonsült tagok nagy része valamilyen problémával érkezett, mindamellett, hogy fogyni vagy formásodni szeretett volna.

Ha már témánál vagyunk, akkor az idő előtt beérkező emaileket megelőzvén megragadom az alkalmat -> KÖVETKEZŐ JELENTKEZÉSI IDŐSZAK: 2018. Április 9-14.

jelentkezse.jpg

A bekerülés jelentkezési sorrendben történik, ahogyan eddig is és természetesen limitált, mert mi sem vagyunk gépek. De már közel járunk hozzá, hogy azok legyünk!

Visszatérve Dávidhoz, nagyon büszke vagyok rá. Minden edzését közösen nyomtuk le és komoly fejlődésen ment keresztül. Erőben is nagy sikereket könyvelhettünk el és pszichésen is bírta. Nem egy hisztis picsa alkat mondjuk...

Biztos vagyok benne, hogy teljes mértékben elsajátította a filozófiát, amit a Priorral közvetítek/közvetítünk és a továbbiakban még tovább fogja alakítani a formáját. Az edzéseket a héten közösen folytatjuk, mert nekem is nagy motiváció az a kitartás, ami benne van.

Nyárra mindenkinek kifaragjuk a testét, úgy tűnik! ;)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prior.blog.hu/api/trackback/id/tr6613803138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása