2018. június 01. 15:08 - DanidePeto

Csak a szám jár?

Barbi bemutatkozója után gondolkodtam, hogy hogy írjam meg az enyémet is. Nehéz összeszedni ezt, hogy ne tűnjön nagyképűsködésnek, de azért tudjátok, hogy honnan jövök. Mindezt teszem azért, hogy ne kapjam vissza, hogy „mit pofázol, ha le se tettél semmit az asztalra”.

Kezdjük az elején. Adott egy 12-13 éves kis srác. Jó családi körülmények között éltem, ezért mindig volt otthon minden földi jó.  Apámtól persze folyamatosan kaptam a savazást, hogy hogy lehet kövér egy ilyen fiatal gyerek, és hogy ugyan sportoljak már valamit, hogy emberi formám legyen. Megjegyzem, tök igaza volt. Kivéve akkor, amikor minden hétvégén hazaállított egy doboz Kinder Bueno-val vagy túró rudival, mert ő de szeret engem. Kösz fater!

dagien.jpg

Ígérem kukázok valahonnan mostmár egy másik képet kövér időszakomból, csak ezt találtam hirtelen.

Szóval nehéz volt életmódot váltani úgy, hogy apám folyamatosan hordja a finomabbnál finomabb csokikat, sütiket, anyám meg süti a tocsogó zsírban úszó csülköt.

Én meg ott álltam 13 évesen 96 Kg-os súllyal, a 170-pár centimmel. Az életemet az tette ki, hogy suli után haza, le a gép elé és játék. Néha kimentünk haverokkal pizzázni. Nekem valahogy a „kimegyünk focizni a haverokkal” kimaradt az életemből. Viszont ez az időszak volt az, amikor meguntam, hogy 13 évesen felmegyek a lépcsőn és alig bírok levegőt venni. Az pedig csak a ráadás volt, hogy lassan már egy barátnő is jó lett volna, de sorra kaptam a kikosarazásokat.

A legtöbben talán depressziós kisgyerekek lettek volna ezután, én viszont inkább elkezdtem gondolkodni, hogy mit kéne kezdenem magammal. Kisebb koromban rengeteget sportoltam. 0-12/3 éves koromig nem is voltam annyira kövér. Jégkorongoztam 4 éven át, úsztam, teniszeztem, judóztam, birkóztam.

De mi vezetett akkor mégis az elhízásomhoz?

11 éves koromba külföldre költöztünk. 0 barát, 0 ismerős. Ebből kellett építkeznem. Talán a stressz miatt lehetett, ami elől a kajába menekültem. (Kurva Kinder Pingui)

Tehát jött egy kattanás. Változtatni akartam. Amerikai focizni szerettem volna, de sajnos abban az országban nem nagyon volt lehetőségem rá (később, mikor visszaköltöztem Magyarországra elkezdtem játszani és 5-6 éven keresztül csináltam is, de erről később).

Egyik napon, más útvonalon mentem haza az iskolából és megláttam egy szakadt, leharcolt épületet, aminek már a közelében is furcsa szag volt és rock zene üvöltött. Nem nagyon éreztem félelmet már akkor sem (vagy csak hülye voltam, nem tudom), ezért bementem az épületbe. Belépve láttam meg, hogy ez bizony egy konditerem. Abból is a hardcore fajta. Arnold Schwarzenegger idején vagy talán annál régebben lehettek olyan súlyzók és gépek, amiket ott használtak. Fűtés nem volt, télen egy brikettekkel fűthető vaskályha melegítette a bejáratot.

regikondi.jpg

Nem ez volt az konkrétan, de hasonló!

Azonnal magával ragadott a hangulat. Megmagyarázhatatlan, hiszen kurva messze volt onnan, ahol laktunk, ráadásul a szomszédban volt egy csili-vili pinakondi (teljesen rózsaszín volt belülről…). Lényeg a lényeg, hogy vettem egy bérletet és megkértem a legnagyobb darab „terem felügyelőt”, hogy segítsen már szerény habtestemből lefaragni pár centit. Természetesen nem vállalta és elküldött egy kisebb darab edzőhöz, akinek egyetlen kikötése volt. Csak akkor vállal el, ha nem kell mindent ötször elmondani és minden utasítására hallgatok.

Vállaltam a szerződést és bele is kezdtünk. Heti 5 alkalommal jártam edzeni a terembe. Azon felül, hogy egyre otthonosabban mozogtam és mindenkivel lespanoltam, elkezdtem fogyni is. Megjegyzés: Az étrendem még ekkor is egy kalap szar volt, mert hiába kértem kedves, jó édesanyámat, hogy ugyan ne csináljon már porcukros, nutellás palacsintát este 11-kor „vacsira”, a szeretet győzedelmeskedett a józanész felett és csak azért is kaptam a lélekmelengető szénhidrát dús szarságokat.

Az én életmódváltásomban a legnagyobb harcot a szüleimmel kellett megvívnom. Nem volt elég ezerszer elmondani, hogy ne napraforgó olajjal készítse az ételt és ne sült krumpli legyen már a köret az ebédhez. Úgy döntöttem, hogy a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez, elkezdek magamra főzni. (ekkor voltam 14-lassan 15 éves)

Egy darabig így működött. Szépen fogytam is. Nagyon szerettem abban a teremben, hogy mindenki le tudta vetkőzni az egóját és őszintén tudtunk beszélni egymással. Megmondták, ha látszott a fogyásom és megmondták azt is, hogy azért még mindig dagadt vagy, szóval nehogy abba hagyd. Kaptam tippeket, feladatokat, amik szintén a fejlődésemet és a gyorsabb változásomat eredményezték. Életemben itt tudtam először elvégezni egy húzódzkodást. Azt hiszem ez a hely örökké megmarad bennem.

Na, eldobva a nosztalgia könnyeitől átitatott taknyos zsebkendőt, lépjünk tovább. Hazaköltöztem Budapestre (15-16 évesen egyedül). Ekkor már egy jó 10-15 kilóval könnyebben kezdtem el a gimnáziumot, de még mindig a husisabb srácok közé tartoztam. Sose voltam az a meghunyászkodó típus, és mindig fel tudtam találni magam új környezetben, új emberek között (szóval nem voltam elnyomva) de így is kaptam azért az ívet, hogy dagadék, meg digi dagi daganat… (kövérebb fiatalok biztosan nagyon jól ismerik ezeket a féreg mondókákat), szóval még mindig volt motivációm a változásra.

Ekkor jött egy újabb lehetőség. Itthon már el tudtam kezdeni amerikai focizni, ami régi álmom volt (Bátyám is játszott előtte, több meccsére ellátogattam és imádtam a sportot). Szóval elkezdtem pályafutásom a Budapest Wolves csapatában. Beleadtam szívemet-lelkemet a sportba. Én akartam lenni a leges legjobb (kicsit talán maximalista vagy megalonám vagyok, de erre szükség van a versenysportban). Nem hiányoztam edzésről, nem siránkoztam, sérülten is játszottam. Ennek természetesen meg is lett az eredménye: először csapatkapitány lettem, később pedig magyar bajnokok, majd osztrák bajnokok is lettünk. Ezt követték még bajnoki címek, és ami a csúcspont volt számomra, hogy az utolsó edzőtáborban, amin részt vettem, megválasztottak MVP-nek (a legértékesebb játékos), kaptam díjat és két külföldi edző elképesztően motiváló szavait és dicséretét hallhattam!

danifoci.jpg

Az amerikai foci tehát az egyik legmeghatározóbb része volt életemnek és rengeteg mindent köszönhetek neki. Sajnos döntenem kellett érettségi előtt, hogy vagy a foci és TALÁN lehet belőlem fél profi- akár profi játékos vagy továbbtanulás, munka és felépítem azt, amit elterveztem. Így tehát az utóbbit választottam és nem maradt időm a megfelelő mennyiségű edzésre, versenyre, felkészülésre. Letettem a sisakot. Van egy érzésem, hogy nem végleg, de az életem mostani szakaszában nincs megfelelő helye az amerikai focinak. :( A velem készült interjút abból az időből, IDE KATTINTVA tudod elolvasni!

danifoci2.jpg

Piros-feketében markolom a szürke játékost szemből

Az amerikai focis pályafutásom alatt heti 5 kondi edzésem volt és mellette 2-3 foci. Így sikerült megszabadulnom az összes fókahájtól és kialakítanom a megfelelő étrendet. Sikerült elérnem a kb. 70-73 kilót súlyban (ekkor már 180 cm körül mozgott a magasságom), szóval lement, aminek le kellett és maradt, relatív száraz izomtömeg.

Nagyon érdekelt már akkor is a test és az alakformálás így el is végeztem egy személyi edző iskolát. Edzőként azonban nem dolgoztam sokáig, de tudtam, hogy nekem ez kell, és ezzel akarok foglalkozni később, úgyhogy folyamatosan képeztem és képzem magam a mai napig.

A jelen

Életmódot tekintve, nagyrészt Barbinak köszönhetően (sütés, főzés) mindig egészségesen táplálkozom (persze néha becsúszik a lángos, hambi, pizza, vagy éppen amit kíván szerény szervezetem), és megfelelően edzek. Nem szabad sanyargatnod magad és nem kell koplalnod, hogy elérhesd az „álom alakot”. Ezt hangsúlyozzuk mindig a Prior-ral is. Ami azt illeti, erre építettük fel a Priort! Kellenek a lemondások, igen. De tekints erre egy befektetésként, mert olyan jól, mint ezek az apró lemondások, semmi nem fog megtérülni az életben. Koplalnod nem kell és hambit, lángost, pizzát is ehetsz, ha azt kívánod.  

Visszatérve a már-már önéletrajz szerű bemutatkozómhoz, jelenleg heti 3-5 konditermi edzésem van, 1 thaibox és ezen felül, ami jól esik. Néha elmegyek futni, néha úszok, egy ideje pedig teniszezni szeretnék eljutni, kevés sikerrel.

A súlyom 79 kg és még van egy hónapom a diétából. (87 kg-ról indultam és a célom egy szálkás izomzat elérése. De pontosabban inkább az, ami nekem tetszik a tükörben. Kit érdekel, más mit gondol?)

Jelenleg itt tartok:

 enmost.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prior.blog.hu/api/trackback/id/tr9614017212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.